Olvasási idő: 3 perc
Mostanában több beszélgetésben is felmerült, miért éppen a Magyar Egység nevet választottuk mozgalmunknak.
Az „egység” számunkra világos jelentéssel bír: azokat a közös pontokat keressük, amelyek összekötnek bennünket, és amelyekre építve erősíthetjük a magyar nemzet együttműködési képességét.
De adódik egy ennél alapvetőbb kérdés: kik között keressük ezt az egységet? Vagyis: ki a magyar?
Erre a kérdésre kereste a választ Illyés Gyula is, amikor 1939-ben megírta Ki a magyar? című munkáját. Válaszul álljanak itt az ő szavai:
„Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni.
[…]
Ha megvizsgáljuk a magyar lelki tulajdonságait, valamennyi alján a szabadság szeretetét leljük. Ezt találjuk nemcsak erényeiben, hanem fogyatékosságaiban is. Ezért konok, hallgatag, elhúzódó, sőt egyenetlenkedő. Ezért bizalmatlan. A függetlenség, a különállás a legnagyobb kincse.
[…]
A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is.
[…]
Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.”
/Illyés Gyula: Ki a magyar/